Vissza                                       Főoldal
Copyright © 2008 Hobbi Faesztergálás. Minden jog fenntartva.
Nyitott szegmentálás készítése
A szegmentálásos esztergálás az egyik olyan része a fa megmunkálásának, amely nagyfokú türelmet és precizitást követel meg művelőitől. Hosszas számítás és tervezés előzi meg
egy-egy mintázat elkészítését, összeválogatva a szükséges anyagokat, miként passzolnak majd egymáshoz, szemet gyönyörködtető lesz-e a végeredmény. Ennek egy vállfaja a nyitott szegmentálásos összeállítás, melynek éppen az a különlegessége, hogy az egyes szegmensek között lévő hézagok nem csupán átláthatóvá teszik az így elkészült tárgyat, de a felhasznált faanyagokkal további érdekes játék valósítható meg.
Csak kevesen vállalkoznak rá, hogy ilyen jellegű tárgyakat készítsenek, mivel rendkívül időigényes maga a kiinduló alapforma összeállítása és megmunkálása is. Összehasonlítva a hagyományosnak tekinthető szegmentálással, vannak előnyei és hátrányai. A szegmentálásnál az egyes szegmensek vágása igen nagyfokú precizitást kíván meg, majd ezeket egymáshoz ragasztva, a részek közötti apró hézagok összeadódva jelentős eltéréseket is okozhatnak, esetenként akár a teljes gyűrűt is újra szükséges alkotni.
A "hagyományos" szegmentálásnál az egyes gyűrűszeletek közötti illeszkedési hibák (vágási szög eltérések és/vagy szegmensek magassága), a későbbi megmunkálás során bosszulhatják meg magukat. A minta megalkotásánál viszont nagyfokú szabadsággal kárpótol cserébe, lévén tetszőlegesen választhatjuk meg az egyes sorok szegmenseinek számát, sorrendjét, egymáshoz viszonyított helyzetét.
A nyitott szegmentálás a rajzasztalon kezdődik, és némiképp megengedőbb ezzel kapcsolatban, bár itt is elengedhetetlen a pontos kivitelezés, de a hézagok a vágási differenciákat "eltüntetik". Nagyon fontos szabály azonban, amit nem szabad elfelejtenünk, hogy ebben a metódusban a szegmensek száma kötött. Ahogy változik a tárgy átmérője, úgy az egyes darabok hossza változik. Másik fő szabály a biztonságos ragasztás, kötés érdekében, hogy az egymás felett elhelyezkedő szegmensek legalább 2/3 részben átlapolódjanak egymáson. Ez biztosítja az optimális kapcsolódás.
Nézzük meg, hogy a tervezésnél milyen főbb trigonometriai összefüggéseket kell használnunk. Senki ne ijedjen meg nagyon, egyszerű lesz, a cél az elv megértése
A nyitott szegmentálás jellemző geometriai értékei
A képszerű érzékeltetés okán nézzünk a fenti képre. A példában egy 12 szegmenses összeállítással dolgozunk. Hagyományos szegmentálásnál egy darab a körszelet 12-d részét teszi ki, így az a szög a=360/12, vagyis 30°-ra adódik. Így egy teljes, összeérő kört kapnánk az elemek összeragasztásával. Az nyitott szegmentálás esetén az optimális átlapoláshoz ennek a 2/3 része szükséges, vagyis egy nyitott elem nyílásszöge: b=2*a/3, azaz 20°. Az elem hosszát a trigonometriából ismert tangens függvény szolgáltatja, hiszen a R, az átmérő fele, vagyis a sugár, ismert. Ezek alapján az összefüggés: adja L=2*[tg(b/2)*R] . Látható, hogy a tervezett átmérő határozza meg az egyes elemek szélességét. Aki a számítógépet jobban bűvöli, könnyen összeállíthat egy Excel táblázatot, ahol a adott átmérőkhöz könnyedén kiszámíthatja a fenti képletekkel a szükséges hosszakat. Aki nem, azok számára itt egy táblázat, a számítás vagy méretezés megkönnyítésére.
Mindezek a háttér megértéséhez segítenek bennünket, de most nézzük, hogy is történik mindez a gyakorlatban, és nem feltétlenül úgy, ahogy abban a nagy könyvben meg van írva.
Szpisják János - A nyitott szegmentálás gyakorlati megvalósítása
Régóta nagy vágyam nyitott szegmentálással dísztárgyakat készíteni. Voltak is próbálkozásaim, nem túl sikeresek. Különféle technikákat alkalmaztam, de nem tetszett a végeredmény, ezért egy időre feladtam. Körülbelül egy évvel ezelőtt rátaláltam az interneten egy videóra ami megint megmozgatta a fantáziámat. Készítettem egy ragasztó-osztó művet amivel azóta dolgozom és már nekem is tetszik amit készítek. Szeretném megosztani veletek az elkészítés menetét. Nekem ez a megoldás vált be.
Első lépés a tervezés. Most csak egy kockás papíron kiszíneztem a mintát, és nem terveztem meg számítógépes programmal a formát. Ez a terv a szabásnál és a ragasztásnál is fog kelleni. Soronként 24 szegmenssel dolgozom. Jobb lenne 48 db, mert sokkal finomabb mintát lehet készíteni, de ez még várat magára.
Következő lépés a faanyag előkészítés. Jelen esetben bükk, mahagóni, gyertyán és eperfa. Ha jól látszó mintát szeretnénk készíteni lényeges az anyagválasztás. Pár árnyalatnyi színeltérés szinte láthatatlan lesz. A felhasználni kívánt anyagokat lehetőleg egy gyalugépállítással gyaluljuk méretre. Az anyagvastagság eltérés a későbbiekben gondot okozhat. Én 28×8 mm-es lécekkel dolgoztam.
Következhet a szabás, amiben egy saját készítésű 150-es lappal rendelkező kis körfűrész a segítségem. A tolóasztalt 12-es bútorlap és golyós fiókcsúszók felhasználásával készítettem. Az anyag leszorításához 10 mm-es gumilapot használok. Minden darab leszabása után rögtön be is számozom rajz szerint. Ez a későbbiekben segítségemre lesz a ragasztáskor, na meg ha véletlenül kiesik a kezemből és szétszóródik.
Az első karika szegmenseit a lehető legkisebbre vágtam. Nyolc sorig 1,5 mm-rel növeltem a darabok szélességét, ettől feljebb pedig 1 mm-rel, hogy a tál tetejét összébb tudjam húzni. Mivel a vágás nem tökéletesen tiszta, ezért minden darabot körbecsiszolok, hogy eltüntessem a szálkákat.
Az így előkészített karikákat sorba rakom és felkészülök a ragasztásra.
Az osztó szerkezet egy használton kívüli faeszterga főorsójából készült. Az ékszíjtárcsát lecseréltem egy MDF lapra amire ráragasztottam a kinyomtatott osztótárcsát 48-as beosztással. Fölötte kis plexi lapocska jelző vonallal. Egy kis szorítóval rögzítem a kellő pontban. Az egészet rászereltem egy forgószék aljára, így mobil a szerkezet. Helyet kapott még egy munkalámpa, rajztartó és egy elforgatható asztalka. Szükség van még ragasztóra (én D3-as vízállót használok), kenő késre, kis ecsetre, vizes edényre amiben az ecsetet tartom, papírtörlőre, csiszolópapírra, ha után kell igazítani és egy műanyag lapra amire a ragasztót kinyomom és könnyen letakarítható. A hézagok beállításához fúrókat használok.
Elkészítem a leendő tál alapját. A felületnek teljesen síkban kell lennie. Ezt már csak a munka befejezésekor fogom ki a tokmányból.
A vezető vonalzó központba állításával fojtatom. Mivel ennek 2 mm a vastagsága, ezért az első hézagot 2,5 mm-re állítom, hogy az utolsó darabot is kényelmesen fel tudjam ragasztani. Ez a hézag és a szegmensek szélessége határozza meg az első átmérőt.
Az ütköző rögzítése után elkezdem a ragasztást. Az első sor darabjait teljes felületen megkenem ragasztóval. Ez lényeges, mert az egész tál súlyát ennek kell majd tartania. Helyre igazítás után radíros ceruza végével lenyomom és kb. 10 másodpercig tartom.
Ennyi idő alatt meghúz annyira, hogy kibírja a kis ecsettel való óvatos körbe törlést.
Kis idő múlva el is készült az első karika. Ez a ragasztó száradásával (20 perc) kb. egy órát vesz igénybe.
Ennyi idő elég ahhoz, hogy az esztergára áttéve óvatosan föl tudjam szabályozni pici fogásokkal. Itt jön megint segítségemre a számozás, mert addig esztergálom, míg minden darabról eltűnik. Ezután egy egyenes falapra ragasztott csiszolópapírral síkba csiszolom.
A következő soroknál az első darabok közepét megjelölöm. Így könnyebb a középre állítás. A hézagot az ütköző mozdításával tudom szabályozni. Mindig egy kicsit nagyobb, mint az alatta levő. Ha jó a hézag, utána megnézem középen van-e a darab. Ha nincs, akkor odafordítom, majd a tengelyt rögzítve az osztótárcsát vonalra állítom. Így biztosan középen lesz minden darab.
Főleg a második sorban figyelni kell a ragasztó mennyiségére. Itt a legkisebb a takarás. A lényeg, hogy elkerüljük a ragasztó alulra kinyomódását, mert ezt nem nagyon lehet letörölni a kis hézag miatt. Később, ahogy nagyobbodnak a darabok és nő a takarás, több ragasztót használok.
Fölül ha kinyomódik, nem baj, mert erre van az ecset. Az nem hátrány, ha csak kis ragasztót kell letörölni. Fontos, hogy a vezető vonalzót (ütközőt) és a kenőkést is tartsuk tisztán, mert csak így lehet pontosan dolgozni.
Ilyenkor télen jól jön egy kis plusz meleg a kötés meggyorsításához. Ebben van segítségemre a munkalámpa. A sorok elkészülése után leveszem az ütköző vonalzót, és fölé teszem a lámpát.
Menet közben, amikor a gépen van az anyag nagyolok is kicsit, így a készre esztergáláskor nem kell bajlódnom már a kiálló sarkokkal. Minden sor ugyanúgy készül ezért csak ismételni tudnám magam. Bevallom, ahogy haladok fölfele úgy fogy a türelmem, mert már szeretném látni a végeredményt.
Amikor az utolsó sorokhoz érek, már tudom mennyi lesz a hézag. Ezt hozzá számolva nekiállok a fedősorok leszabásához. A szélesebb darabokat már tudom vágni a nagyobb körfűrészen. Ez is saját gyártmány és elég sok szegmentált tárgyat szabtam vele.
Szabás után össze is ragasztom mind a két karikát. Ezt a saját fejlesztésű szorítóval végzem. Nagyon szeretem, mert egyszerű vele ragasztani. Az összeszorítást műanyag pántoló szalag végzi, amit csavarral húzok össze. Bármilyen átmérőjű karikát meg tudok vele szorítani, és ha elkopik egyszerűen kicserélem. Amíg szárad az egész karika befejezem az utolsó hézagos sort.
A teljes karikák összeragasztásánál már nem kell spórolni a ragasztóval. Száradás után az esztergára tehető korongcsiszolóval lenagyolom és jobb-híján a már említett csiszolófával síkba csiszolom.
Kis ragasztó megint, és mehet a présbe.
A két záró karika közé ragasztottam mahagóni furnért, mert nekem így tetszik.
Száradás után a furnért egyszerűen kiszúrtam simítókés hegyével.
Már csak a készre esztergálás van hátra, na meg a csiszolás, felületkezelés.
Az esztergáláshoz fel kellett vennem az arcvédőt. Aki készített már ilyet az tudja mekkora „szél” van körülötte. Olyan mintha egy ventillátort esztergálnánk. A külső palásttal kezdtem, amit méretre alakítottam. A belső részt a szélétől kezdve fokozatosan vékonyítottam, míg el nem értem a kívánt falvastagságot.
A csiszolást fúrógépbe fogható csiszolókoronggal kezdtem és haladtam egyre finomabb szemcséjűvel. Az utolsó előtti a szivacs volt. Ezzel csak kézi forgatással minden irányba átcsiszoltam. Azért szeretem, mert benyomódik a hézagokba és az éleket kicsit leveszi. A végső szemcseméret 600-as. Ezzel forgásirányt váltva is megcsiszoltam.
A felületkezelést tiszta lenolajjal szoktam végezni. Ezzel jó vastagon bekenem az elkészült darabot, hogy a hézagokba is befolyjon.
4-5 napig ugyan erős szaga van, de a látvány ezt feledteti. Hagyom egy órát beszívódni, aztán papírtörlővel szárazra törlöm. Az olajos törlőket rögtön a kályhába dobom, mert hajlamos az öngyulladásra. Elérkezett az ideje, hogy végre kifoghatom a tokmányból. Már csak a befogó rész eltávolítása maradt. Ezt úgy végeztem el (mivel nincs olyan tokmányom, amibe be tudom fogni), hogy síktárcsára fogatott fadarabot a tál belsejéhez hasonló szögben leesztergáltam, papírtörlőt tettem rá a karcolódások elkerülésére csúccsal óvatosan megtámasztva, nehogy most tegyem tönkre. Finom fogásokkal leesztergáltam a befogó részt. A megmaradt csapocskát egyszerűen letörtem és megcsiszoltam a helyét, majd a talpat is leolajoztam.
Lefényképeztem az elkészült tálat és megmutattam a családomnak. Nekik is tetszett, ahogy nekem is.
Aki kedvet kap hozzá bátran próbálja ki. Nekem beletelt pár évbe, hogy eddig eljutottam.
És mert korszerű világunk nem nélkülözheti a mozgó képi világot, mindez megtekinthető ezen az általam készített kis videón.
Mindenkit üdvözlök. Jó egészséget kívánok a további pörgetéshez.

Írta: Szpisják János (Janika)
Szerkesztette: Medvegy János